Stabilizációs tréning jelentése

Home » Cikkek » Stabilizációs tréning jelentése

Amikor gerincstabilizáló edzésről beszélünk, a gerincet, medencét stabilan tartó izmok tréningjéről van szó. Azonban nem lehet egyenlőség jelet tenni a stabilizáló tréning és a mélyizmok erősítése közé! Pusztán azok erősítése még nem fog stabilitást eredményezni. Úgy is mondhatnám, hogy ugyan erős, kigyúrt csávók (izmok) lesznek, de nem tudnak majd egy váratlan helyzetben ugrásszerűen reagálni (stabilizálni), mert ahhoz nem lesznek elég okosak, felkészültek.

A feladat velük tehát egyrészt az erősítés, másrészt a megfelelő felkészítés arra, hogy instabilitás esetén miként kapcsoljanak be, hogy a gerincet megvédjék egy esetleges sérüléstől, vagy éppen az, hogy egy instabil helyzetben miként működjenek, hogy az ember „talpon” maradjon, illetve hogy az egyes gerincmozgások kontrolláltan történjenek meg.

Kvázi be kell őket idomítani, ezt meg csak úgy tudjuk megtenni, ha előidézünk instabil helyzetet és elvárjuk tőlük, hogy a megfelelő sorrendben és erővel bekapcsolódva fixen tartsák a gerincünket, ezáltal minket.

Tehát például az alkaros fekvőtámasz (plank) nem attól lesz nagyszerű, hogy akár 10 percig is ki tudod tartani! Hanem attól, hogy instabil felszínen végezve, vagy az alátámasztást csökkentve (kéz, láb emelése, mozgatása), vagy közben az egyensúlyt megzavaró mozgásokat végezve meg tudod őrizni a stabilitásodat. Célunk ugyanis a megfelelően erős mélyizmok, melyek megfelelően tudnak reagálni instabil helyzetben.

Összegezve tehát stabilizáló tréning = mélyizmok erősítése + mélyizmok trenírozása instabil körülmények között.

Stabilizáló hatású gyakorlatokról itt találsz cikkeket:
A plank nagyszerűsége
Bird-dog avagy ellentétes kar- és lábemelés térdelőtámaszban
Oldalsó támasz
Vállhíd, medenceemelés